Öttusa: jól teljesítettünk az ELIT-en is, még egy nemzetközi verseny van hátra

2016. okt. 28.

Osszkep

 

Öttusa: jól teljesítettünk az ELIT-en is, még egy nemzetközi verseny van hátra

Ahogy lassan kifelé haladunk a 2016-os esztendőből, úgy fogyatkozik az erre az évre szervezett versenyek sora...Ezúttal az utánpótlás korúak ELIT-döntőjét rendezték meg a fővárosban, ami gyakorlatilag az utolsó hazai országos verseny. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói itt is megvillantották oroszlánkörmeiket, azaz remekül helytálltak.

 

A korábbiakhoz hasonlóan a Diapolo Elit bajnoksággal ért véget a 2016-os hazai öttusa szezon. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói a Margitszigeten mérték össze tudásukat korosztályaik legjobbjaival az elmúlt hétvégén. A megnyitón Fábián László a MOB sportigazgatója és dr. Réczei Géza a versenyt rendező Magyar Öttusa Szövetség elnöke köszöntötte a versenyzőket, akik az úszást a fedett 33 1/3-os medencében, míg a futást a Margitszigeti Atlétikai Stadionban abszolválták.

 

– Az U10-től az U15-ös korosztályig bezárólag rendezték meg az ELIT bajnokság döntőit, amivel gyakorlatilag véget is ért a hazai versenyszezon ennek a korcsoportnak – kezdte a beszámolót Kora Dániel a klub edzője. Az U10–U12-ben a legjobb 16 leány és fiú, míg az attól idősebbeknél a legjobb 12, váltóban pedig a legjobb 6 együttes mérhette össze tudását az ünnepi hétvégén. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület az első napon a korábbi versenyeken is remeklő Páczai Dávid révén aranyérmet szerzett (U13), Varga Bianka ugyanebben a korosztályban az 5. helyet szerezte meg, ami azért is nagyszerű, mert ő sérüléséből visszatérve érte el ezt az eredményt.

 

A legkisebbeknél (U10) Kollek Máté a 11. helyet szerezte meg egészen jó futással és úszással, Temesvári Gergő ott lett 10. ahol Páczai Dávid megnyerte korosztályát (az U13-ban), Batuska Dominik (U14) a 9. helyen végzett, Pataki Gergő (U15) pedig a 8. helyen zárt. Nem utolsósorban Percze Fanni (U14) pedig a lányok mezőnyében nyolcadik lett .

 

Vasárnap a csepeliek négy váltóval sorakoztak fel a kezdéshez, ahol U13-ban a mix-váltóban Varga Bianca és Páczai Dávid nem talált legyőzőre, az U14-es lány váltóban Böröcz Kata és Szabó Izabella a 3. helyet szerezte meg, U15-ös lány váltóban a pedig a Dragán Antónia, Percze Fanni kettős 5. lett, s ugyanezen kategória fiú váltójában a Pataki Gergely, Horváth Merse páros a dobogó harmadik fokán zárta a versenyt.

 

– Azt gondolom, hogy mindkét napból a lehető legtöbbet hoztuk ki, elégedetten mehetnek pihenőre sportolóink, akik az őszi szünet végeztével máris elkezdik a következő évadra való felkészülést. Ezekben a korosztályokban van némi hiányérzetem a létszámot illetően, aminek megerősítésén gőzerővel dolgozunk kollégáimmal és a klubvezetéssel. Nincs könnyű helyzetünk a kerületben lévő számos sportegyesület jelenléte miatt, de tisztában vagyunk a körülményekkel és ezt a problémát is meg fogjuk oldani. Ettől függetlenül az egyesület létszámát tekintve kitűnő százalékkal jutottak be sportolóink az ELIT- versenyek fináléiba, ahol nem vallottunk szégyent. A másik, amiben léphetünk egyet előre az programjaink színvonalának növelése illetve a strandon található háromtusa bázisunk további komfortosítása valamint a lőtér kiépítése, amelyekben már meg is kezdtük a munkálatokat. Ezek tehát már nem csak ígéretek, hanem a teljes megvalósulás előtt álló projektek.

 

Néhány szót szeretnék még ejteni a közelgő ORV (Olimpiai Reménységek Versenye) megmérettetésről, amire az előttünk álló hétvégén kerül sor az Ifi korosztályoknak. A nemzetközi versenyt Tatán rendezik majd pénteken-szombaton és vasárnap. Ez lesz az idény utolsó -mérvadó- nemzetközi utánpótlás versenye, ahol Pataki Balázs képviseli majd Csepelt az Ifi A korosztályban. Konkrét elvárás vele szemben nincs, szeretnénk egy valós visszajelzést kapni Balázs ebben az évben elvégzett munkájáról, illetve felmérni aktuális állapotát. Sportolónk az első napon egyéniben úszik és vívni is fog, azt követően szombaton a kombinált számokban, vasárnap pedig váltóban teszi próbára tudását.

 

Forrás: Csepel Öttusa Média

Fotók: MÖSZ

 

Bronzlanyok

 

Dobogon

 

dobogosok

 

Elsok

 

Fiu

 

Fiuk

 

Fius

 

Futas

 

Futasban

 

lanyok

 

melegites

 

mozgasban

 

PaczaiDavid

 

PatakiZoli

Keresés


Bejelentkezés




Elektronikus számla


Országos hírfigyelő


Fogyasztóvédelmi rovat


Élmény, sport, kikapcsolódás


Játékgyár


Csepeli strandfürdő hírek


Közérdekű információk


Térkép

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.
1215 Budapest,
Katona József utca 62-64.

GPS: É.sz.: 47.4262584 | K.h.: 19.0841866

Cookie-kat azért használunk, hogy weboldalunkat még jobban az Ön személyes igényeire szabhassuk. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a cookie-k alkalmazásába.